33 029 a célként kitűzött 50 000 aláírásból

Tisztelt Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke és Pintér Sándor, az Operatív Törzs vezetője!

A szülők és a pedagógusok megkérdőjelezhetetlen joga, hogy hozzáférjenek gyermekük iskolájának, óvodájának járványügyi adataihoz! 

Joguk van tudni, hogy az iskolában, az óvodában hány fertőzött gyermek van, mely osztályokat érinti a fertőzés, hány pedagógus beteg, milyen intézkedésekkel lehet számolni, történik-e kontaktkutatás, tesztelés. 

Joguk van hozzá – de ezt a jogukat igen sokszor nem tudják érvényesíteni.

Bár intézményi, sőt tankerületi szinten is vannak pozitív példák, sok tankerület és hozzájuk igazodva sok intézményvezető nem segíti, inkább akadályozza a tájékoztatást.
Sok helyen még azt is megtiltják a szülőknek és a tanároknak, hogy a lehetséges kontaktokat értesítsék!

Ezért most egy szülőkből, tanárokból és szakértőkből álló akciócsoportot alakítottunk, hogy az iskolai és óvodai járványügyi adatok és intézkedések nyilvánosak legyenek!

Első körben levélben megkerestük az iskolák és óvodák vezetőit, hogy saját iskolájuk, óvodájuk adatait tegye ki a honlapjukra, ismertesse a szülőkkel.
Most nyílt levélben kérjük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, hogy kötelezze a tankerületeket és az iskolákat az iskolai adatok nyilvánosságra hozására!

Az Operatív Törzset pedig arra szólítjuk fel, hogy az intézményi fertőzöttségilétszám-adatokat naponta frissítve és historikusan visszakereshetően tegyék közzé a koronavirus.gov.hu oldalon!

Kérjük az állami általános iskolákat és gimnáziumokat felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, kötelezze a tankerületeket és az iskolákat az iskolai járványügyi adatok és intézkedések – fertőzöttek és karanténben lévők száma a tanulók és a pedagógusok között, digitális oktatásban és szünetben érintettek, iskolai járványügyi protokoll - nyilvánosságra hozására!

Követeljük, hogy az Operatív Törzs tegye közzé a koronavirus.gov.hu oldalon az intézményi fertőzöttségilétszám-adatokat naponta frissítve és historikusan visszakereshetően!

Kérjük az intézményvezetőket, hogy ne várjanak központi intézkedésre: élve jogukkal és teljesítve kötelességüket tegyék közzé az intézményi adatokat az iskola, óvoda honlapján!

Arra kérünk, hogy támogasd követeléseinket Te is a "Petíció aláírása" gombra kattintva!

Köszönettel:

Vírushelyzet Akciócsoport
A Civil Közoktatási Platform, a Szülői Összefogás és az aHang támogatásával

Támogass!

Kérünk, hogy támogass minket, hogy hangot adhassunk a szülők és a pedagógusok érdekeinek!

Adományoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy kampányunkat mind szélesebb körben terjeszthessük. Minden forinttal több embert állíthatunk az ügyünk mellé, minden forinttal közelebb kerülünk ahhoz, hogy fel tudjuk mutatni, meg tudjuk szervezni azt a kritikus tömeget, amivel közösen lépve célt érünk!

Segíts, hogy terjedjen aHang!

Aláírásodat mentettük, köszönjük!

Mit tehetsz még?

Legyünk együtt Hangosak és adjunk hírt ismerőseinknek is a kampányról!

Oszd meg a petíciót barátaiddal és ismerőseiddel. Köszönjük, ha e-mailben is értesíted őket, jusson el a hír minél több emberhez!