5 523 a célként kitűzött 10 000 aláírásból

A Levegő Munkacsoport petíciója

Tisztelt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úr és Karácsony Gergely főpolgármester úr!

A fővárosi Duna-part közelében lakók, különösen az itt élő gyerekek egészségét súlyosan veszélyezteti, és az ide látogatóknak is rendkívül bosszantó a személyszállító hajók, illetve az azokat kiszolgáló autóbuszok kipufogógáza. Legyen a Duna Budapest üde színfoltja, ne pedig az egyik legszennyezettebb része! 

Budapesten a dunai személyszállításra használt hajók jelentős része rendkívül egészségkárosító, mérgező kipufogógázzal és zajjal terheli a környezetünket. Bár jelentős mennyiségű szennyezőanyagot bocsátanak ki a BKV által üzemeltetett hajók is, azonban a legnagyobb zaj- és levegőszennyezést a magántulajdonban lévő, többnyire rendkívül elavult motorral közlekedő, jellemzően városnézést kínáló hajók okozzák. A szennyezést tovább tetézik a szállodahajók azzal, hogy nem a partról kapják az áramot, hanem éjjel-nappal működik rajtuk az elektromos áramellátást biztosító dízelgenerátor. A helyzetet a szállodahajókat kiszolgáló, a parti sétány mentén – gyakran órákon át járó motorral – várakozó autóbuszok tömege is súlyosbítja.

A hajók zaj- és (főleg) kipufogógáz-kibocsátását a Duna-parton sétálók, az ott sportolók, illetve a Duna-part mellett élők, de még a pár utcával beljebb lakók is fokozottan megszenvedik. Leginkább a parti sétányokon és part menti játszótereken (pl. Olimpiai park, Szent István park) időző kisgyerekes családok vannak kitéve a szennyezésnek.

A forgalom sokszorosára nőtt, ennek következtében az egészségügyi és környezeti károk jelentősen nőttek, viszont a megszüntetésükhöz szükséges állami ráfordítás szinte elenyésző (néhány milliárd forint) az állami költségvetéshez képest.

Felszólítjuk a közlekedésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumot, valamint a Fővárosi Önkormányzatot:

- Fokozzák a hajókban üzemelő motorok levegőt szennyező kibocsátásának ellenőrzését! Szigorítsák a vonatkozó szabályozást!

- Haladéktalanul készíttessék el a Dunán közlekedő hajók környezetvédelmi minősítési rendszerét (beleértve a hajón üzemeltetett áramfejlesztők kibocsátását is)!

- Jelentősen differenciálják a hajók kikötői díjait a környezetvédelmi minősítésüktől függően – mégpedig olyan mértékben, hogy ne legyen kifizetődő üzemeltetni a rendkívül szennyező hajókat!

- A kormány támogassa a hazai hajók elavult motorjainak lecserélését, valamint felszerelésüket hatékony részecskeszűrővel úgy, hogy mindez 2021. január 1-ig történjen meg! (Ehhez uniós forrásokat is lehetne használni, továbbá nagyrészt úgy is megoldható, hogy a kormány garanciát ad a motorcseréhez szükséges hitelhez.)

- Szüntessék meg a szálloda- és városnéző hajókat kiszolgáló buszok tartós rakparti parkolásának lehetőségét!

- Tiltsák meg a szállodahajók kikötését a lakó- és pihenőterületekkel határos partszakaszokon.

- Biztosítsák a Budapesten kikötő szállodahajók áramellátását a partról és tegyék kötelezővé ennek használatát!

 

Segíts, hogy terjedjen aHang!

Aláírásodat mentettük, köszönjük!

Mit tehetsz még?

Legyünk együtt Hangosak és adjunk hírt ismerőseinknek is a kampányról!

Oszd meg a petíciót barátaiddal és ismerőseiddel. Köszönjük, ha e-mailben is értesíted őket, hogy minél több emberhez eljusson!

Támogass!

 

Támogasd a Levegő Munkacsoport, a Szuperblokk csoport és az aHang közös kampányát! Mert a Duna-part nemcsak a hazánkba érkező turistáké és az őket kiszolgáló cégeké, hanem a miénk is!

Banki átutalással is tudsz segíteni, hogy minél több figyelemfelkeltő akciót tudjunk szervezni: Magyarhang Nonprofit Kft.

Magnet Bank: 16200223-10077582

Nemzetközi átutalás esetén: IBAN: HU59 1620 0223 1007 7582 0000 0000

(a közlemény rovatba kérjük az alábbi szöveg feltüntetését: “Dunaihajok”).

További információk támogatással kapcsolatban:

https://ahang.hu/tamogatasi-informaciok/

Utalok bankkártyával (angol nyelvű felület)